Címke arhívumok: áfavisszaigénylés

Már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás 2020. április 20. 16:48 A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. György László közölte, egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni. A változások közül kiemelte, hogy a támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz. A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek. A bértámogatás módosításáról szóló kormányrendelet már hétfőn este megjelenhet – tette hozzá. A változásokat az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára részletesen ismertette. Bodó Sándor közölte, hogy a támogatásnál a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe. A bértámogatás kiterjed a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókra, a távmunkára…

Bővebben

Újabb adókönnyítést jelentettek be, gyorsabban utalja ki az áfát az adóhivatal A bejelentés pillanatától már érvényes is a benyújtott áfabevallásokban visszaigényelt összegekre. A Pénzügyminisztérium arra kéri az adóhivatalt, hogy segítse a cégek likviditását azzal, hogy a visszajáró áfát rövidebb idő alatt utalja ki – írja az MTI Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár tájékoztatása nyomán. Az érintett kkv-k az eddigi 75 nap helyett akár 30 nap alatt kaphatják meg a nekik visszajáró pénzt. Az adózási előéletük alapján megbízható cégek pedig még korábban a pénzükhöz juthatnak, esetükben 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalás időtartama. A cégek több mint 45 százaléka megbízható adózók közé tartozik az államtitkár szerint, ezért sok kis- és középvállalkozásnak jelenthet érdemi pénzügyi segítséget az, ha 20 napon belül a bankszámlájára kerül a jogosan visszaigényelt áfa összege. A 20 nap az egyik legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. A könnyítés nem érinti azt a mintegy 30 ezer kockázatos…

Bővebben

2/2